Napi vicc
Egy részeg vizel a parkban. Egy nő elmegy mellette, és azt mondja:
- Micsoda állat!
- Nyugi, nyugi, fogom - szól a pasi
Médiatár
Simonfa története
A megyeszékhelytől 8 km-re délre fekvő falu a Kaposba ömlő Zselic-patak völgyébe, a völgyre néző zselici domboldalra települt.
A község határából bronzkori tárgyak is előkerültek, bizonyítva, hogy már akkor is lakott volt. A helység neve a Simon személynévből származik, viselője a falu egykori tulajdonosa volt. Az utólag a " falva " szó rövidülése.
Simonfa nevét 1421-ben említette először oklevél Symonfalwa néven, mikor Zsigmond királytól a Tamási család kapta meg adományként Illyemindszenti János itteni birtokait.1536-ban Fanchy János és Péter voltak a település földesurai. Az 1554 évi török kincstári adólajstromban csak 6, az 1571 évében pedig 10 házzal volt felvéve. 1598-1599-ben Dersffy Ferenc birtokaként említették az oklevelekben. Az 1660 évi dézsmaváltság jegyzékében a szigligeti vár tartozékai között sorolták fel. 1715-ben 8 háztartását írták össze, ekkor Guary Gábor birtoka volt, majd 1726-ban a gróf Harrach, 1733-ban a Hunyady családé, 1767-ben és 1776-tól a Somssich családé volt. A 20. század elején Somogy vármegye Kaposvári járásához tartozott. Az 1900-as népszámlálás 731 simonfait regisztrált. A népességszám a 20. század második felében kezdett erőteljesen csökkeni.
Simonfa 1872-től a 20. század közepéig körjegyzőségi székhely volt, 1990 óta ismét az, a térség közigazgatás központja, a Simonfai Közös Önkormányzati Hivatal székhelye.
Római katolikus iskolájában már 1839-ben kántortanitó oktatta a gyerekeket.
A faluban volt 2 bognár, több cipész, kefekötő, kerékgyártó és cséplőgép-tulajdonos is.
Az 1976-ban létrehozott Zselici Tájvédelmi Körzet egyik turisztikai központja, ahol turistaház és kulcsosház várja a kirándulókat.
Simonfa fő látványossága a természeti környezet. A falun több turistaút is áthalad, köztük a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra, Zselici „Négy fa” nevű túra zölddel jelzett útvonala, Vukov Péter emléktúra és a "Zselic 40 éjszakai túra" is.
A temető környékén tavasszal, védett orchidea fajokban gyönyörködhetünk. (Tarka és Vitézkosbor )