Templom


UTOLSÓ VACSORA RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOM

         Régen                         Most

https://www.magyarkurir.hu/hirek/-isten-orszaga-elerkezett-templommegaldas-simonfan?fbclid=IwAR3duje5ishGuCNUlamXymm9ir2IkUaFYNqs_Z3CDYK_hik0cCv_A1UwIMY

    Római katolikus templom

Római katolikus templom emléktábla IMG_20200523_160800.jpg 118833308_3197281500392676_494386452166846863_n.jpg

 

A templomot 1803-ban építtette Sárdi Somssich Miklós földbirtokos.

A település ékessége lett a római katolikus templom, miután 30 millió forintnyi fejlesztést hajtottak végre a kétszáz éves épületen. Az önkormányzat az egyházzal közösen végezte el az Utolsó Vacsora-templom felújítását. – Majd húsz éve nem újították fel és az utóbbi időben a külső állapota indokolttá tette, hogy elvégezzük a szükséges munkálatokat – mondta Bodrog Gábor, polgármester. – A Vidékfejlesztési Programba pályáztunk és innen nyertünk el 25 millió forintot a felújításra.

Ebből készült el a simonfai templom teljes külső homlokzati felújítása, de a tetőt is lecserélték, ahogyan a csapadékelvezető csatornát is. Ráadásul egy akadálymentes parkoló is készült, nyolc hellyel, de a templom teljes környezete megújult a fejlesztésnek köszönhetően. Az épület nem csak szép, de energiatakarékos lett. – Napelemet szereltünk fel, amely a templom belső világítását, a padok fűtését látja el – hívta fel a figyelmet Bodrog Gábor. – Így teljesen kiváltja a villamos energiát.

A templomkertben keresztút található, mely Bakai István helyi fafaragó alkotása.

 

211422439_967068910780634_8247736386968316013_n.jpg 212556203_517861542788396_4358160610576674424_n.jpg

213070488_2954136038236891_7223946217709009723_n.jpg 213402629_1203713556736828_1318770219285068308_n.jpg

 

 

« Vissza az előző oldalra

Ugrás a fejlécre
Ugrás a navigációra